Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Napjaink 2.

2014.Április 14.

Atyaég! Már majdnem egy éve nem írtam...

Az előzőekben említett horgolásról annyit, hogy konkrét dolgot még nem készítettem, csak különböző lépéseket gyakoroltam,de mostanság még azt se.

Máté Milán fiam rengeteget "javult", és - noha még most sem hibátlan - szeptemberben elkezdi az  első osztályt. Már előre kijelentette, hogy Robotika szakkörre akar járni, mert ott mindenféle robotot építenek. Nos, neki való elfoglaltság - tekintve, hogy már szeret építeni is, nem csak rombolni.

Mielőtt eldőlt volna, hogy iskolaérettek vagyunk, az ő sajátos problémái miatt a nevelési tanácsadóban vizsgálták meg. Olyan jellemzést kaptunk  Róla, hogy minden várakozásunkat felülmúlta. Szerintem bekereteztetem, és kiteszem a falra. Konkrétan az a lényege, hogy figyelemzavaros ugyan, de motiválható, és "kiemelkedő értelmi képességei" miatt külön terhelni kell. Ennyit az én nagyobbik fiamról.

A kisebbik drágaságom - Árpád Buda - LEGO-őrült lett. Mellesleg mindkét fiú szereti, akárcsak a dinókat. Árpi kissé hisztisebb az utóbbi időben, de nem vészes.

Gyarapodott a család egy macskával, aki  - ha minden igaz - mostanság gyarapította valami titkos helyre a család létszámát. Kismacsekok előkerülése kb. 2-3 héten belül.

Amúgy tényleg gyarapodunk, mert kicsilány van a pocakomban. A fiúk már azt se bánnák, ha itt lenne, úgy várják. A múltkor - Árpi szülinapján - Máté azt mondta, hogy azt kívánja bárcsak már kibújna. Én felvilágosítottam, hogy az nagyon nem lenne jó, mert még pici, és nagyon fejletlen, mire visszavonta ezen kívánságát. Azaz módosította: "Na jó, akkor bújjon ki, amikor itt az ideje."

2013. Május 14.

Azóta történt velünk egy, s más. Elhunyt szeretett nagymamám, a fiúk nagyapai részről dédije, voltunk locsolni, majálisozni, Anyák napján, stb.

Jelelnleg a Zuram szabin van május végéig, így otthon tartózkodik a fiúkkal, és anyukámmal. Szorgalmasan kertészkedik: ápolja a gyepeket a családban, sziklakertet készített - azaz inkább helyreállított anyósomnak -, ültett, kapál, vet, és gyomlál. A lelkem most elégedetten bólpgat, egy baj van csak, hogy nem vagyok ott. Ugyanis hossszúra nyúlt szabija miatt kénytelen vagyok egyedül kitartani a munka frontján. Nehéz így mindenkinek, de jelenleg leginkább nekem: idegen helyen, idegenek között, családom, gyermekeim nélkül. Most a fiúknak sem lehet könnyű, mert ilyen hosszan még sosem voltam távol tőlük, és remélem nem is leszek mégegyszer.

Ittnei magányomat orvosolandó vettem horgolótűt, és fonalat, megpróbálok horgolni - ami vicces lesz, merthogy még sosem csináltam. Egyszer próbáltam meg és láncszemsort már tudtam is, de ennyi... Mindenesetre ez alapnak tekinthető... A Praktikka újságban mindenesetre egyszerűnek látszik az elkészítés. Majd hírt adok róla, hogy ment a dolog.

2013. Március 3.

Na szép!

Megint nem írtam jó, hosszú ideje.

Azóta már volt Halloween, Mikulás, amiről a fiúk - természetesen - betegség miatt lemaradtak. Volt Karácsony sok-sok ajándékkal, volt Szilveszter, amikor unokatestvéremmel, és gyerekeinkkel töltöttem az este jórészét, aztán hazaslattyogtunk - ez volt tervbevéve, mert a fiúkat le akartam fárasztani. Fordítva sikerült - ők fárasztottak ki engem. Persze ez így nem teljesen igaz, de az oda-vissza út folyamatosan trombitálva, miközben a két fiú kezét fogom - szó se róla - nem volt egyszerű. Kb. 11-11.30 körül értünk haza, ott is pezsgőztünk egyet gyerekpezsgővel, aztán a fiúk elmentek lefeküdni - éjfél után. Sokáig aludtak...

Azóta eltelt az eseménytelen január, majd jött a február is, amikor beindult a báli szezon. Az ovibálra sütit sütöttem, tombolát ajánlottam fel, a fiam főpróbáját megnéztem, mert Máté Milán fellépett akrobatikus rock and roll számban, és egy nyitó táncban is, ami valami száll a buborék" szövegű dalra ment, és nagyon aranyosak voltak... Természetesen a bálon nem tudtam ottlenni, mert dolgoztam. Ja  igen, benzinkúton dolgozom "gasztro-shopos"-ként. Ez azt jelenti, hogy shopeladó, sütisütő, szendvicskészítő kisiparos lettem. Nem rossz munka, mert változatos, rengeteg embert látok - ismerteket is.

Aztán jött - azaz jött volna - a farsang, amiről újfent lemaradtak a fiúk, mert elérte őket az influenza. Megbeszéltem velük, és néhány szülővel - akikkel jóban vagyunk -, hogy csinálunk pótfarsangot, de majd csak március második hétvégéjén, azaz két hét múlva. Úgy gondolom, hogy a gyerekek lelkileg annyit készültek, hogy igazán megérdemlik - 5 jelmezzel a szekrényben -, hogy ők se maradjanak ki a jóból. Jön a tavasz, egyre többet süt a nap, már alig várom a jó időt. Jó kis kirándulásokat tervezünk Balázzsal együtt, pl. Poroszlóra a Tiszatavi Ökocentrumba.

2012. December 02.

Jaaj, szegény fejem!

Nem elég, hogy alig mentünk ki a hasmenős-hányósból, következik a fuldoklósan köhögős, taknyos-lázas verzió. Úgyhogy hétfőn - azaz holnap - megint jelenésünk lesz a dokinál. Imádom azt az embert! Múltkor is adott egy spatulát MátéMilánnak, amire rajzolt egy BMW jelet - mondanom se kell a spatula kapós volt, a gyerek pedig újfent a szívébe zárta az orvost. Különösen tetszett az az anekdotája, hogy a csajsziknak nem BMW-t, hanem Guccit ad, mire a 3 éves páciens felcsillanó szemmel kinyújtotta érte a kezét, és azt mondta "kell". Már 3 évesen igazi nő...

Jelen pillanatban azonban Algopyrin, tea, naturlandos lázkúp a felállás. Na és a beteg gyerekek nyekergése. Árpi fiam például nem panaszkodik a kúpért, hanem egyenesen követeli azt, amikor éppen rosszul érzi magát.

Ma vasaltam vagy féltonnányit. Nagy része gyerekruha, és ágynemű volt.

Karácsonyi ajándékom még csak anyunak van, de azt már használja is - vettem neki egy Samsung Galaxy Ace2-t. Mielőtt bárki azt hinné, hogy milyen vastag vagyok, újabb 2 éves hűséget esküdtem a Telenornak a jelenlegi előfizetésemre. Tökjó kis előfizetés, havi 400 perc, 200 sms, 20( vagy 40?) mms, 1GB adatforgalom. Mindez asszem 10990 havidíjjal. Ez nekem ideális csomag: a perc pont elég, a többi meg több, mint elég. Amikor magasabb a számlám, akkor parkoltam. Lényeg az, hogy eredetileg azt akartam, hogy az anyu előfizetését hosszabbítom meg, és kifizetem a teló, de neki 29990 lett volna, nekem meg 0 forint, mert L-es a tarifacsomagom.

A fiúknak valószínűleg valami LEGO terméket veszünk. A nagypapáméknak, a nagymamámnak, és az anyósomnak csokitrüffelt akarok csinálni, a sógoraimnak valami alkoholos dolgot (bort, v. páleszt). A sógornőkkel bajban leszek... A keresztlányaink valami nőcis dolgot kapnak, vagy pedig valami helyes mesekönyvet. Unokahugocskák pedig, pff... ANNYIRA GÁZOS, hogy ennyit kell agyalni ezen! Amúgy én utálom a Karácsonyt. Kényszeres ajándékozás, előtte félőrült takarítás, sütés-főzés, zabálás, és ivászat... Még soha nem volt egy igazán nyugodt Karácsonyom soha, mert anyu is, és én is Évák vagyunk, apunak az István napját is ekkor tartottuk, tehát ami mindig is hiányzott számomra, az az igazi meghittség. Ja, és nálunk szinte minden Szenteste van egy pici veszekedés - ez afféle tradíció.Szeretnék egyszer egy olyan Karácsonyt, mint a tévében: nyugis családi vacsora, ücsörgés a fa előtt, tojáslikőrözés, stb. Talán ha egyszer rendeződnek az ingatlanproblémák, és a Zuram is a közelben fog dolgozni, akkor talán megoldható lesz ez is.

De még mindig ott tartok, hogy kinek mit is adjak! Szerintem telefonos segítséget fogok igénybe venni, meg a saját találékonyságomat. Megyek, mert a lurkók - beteg létükre - épp most kapják szét a házat.

 

November 29.

Már megint egy "csodás" nap: Máté Milán egy reggeli nagyjelenet után - aminek az lett a vége, hogy kiporoltam a nadrágját - végigharapdálta a fél ovit, aztán pedig röpke 25 perc rábeszélés után hajlandó volt felvenni a kinti cipőjét, és a kabátját... Itthon megharapta Árpit - nem volt kéznél a fél ovi -, aminek újabb számítógépmentes nap lett a vége. Ja, nem a mai -azon már reggel túlvoltunk -, hanem a holnapi. Megfenyegettem továbbá, hogy ha holnap nem viselkedik rendes kisember módjára, akkor hétvégén sem lesz számítógép. Ezt úgy tudom megoldani, hogy kiszedem a tápkábelt, az egeret, és a billentyűzetet, és leteszem a gép mellé. Muszáj ezt csinálni, mert a tápkábelt már vissza tudja dugni. Csak idő kérdése, és a winyót kell kiszednem...

Egyébként nem csodálkoztam a viselkedésén, mert telihold volt - ilyenkor rosszul alszik és ingerült -, és más gyerekek sem voltak túl kiegyensúlyozottak. Reggel két kisgyerek sem akart ottmaradni, és ez csak az volt, amit láttam. Azért nem irigylem az óvónőket, és a dajkákat sem.

Amúgy már nem tudom, hogy mit is tehetnék; járunk pszichológushoz, pszichiáterhez, szedjük a bogyót, amit kiírtak neki, stb. Az az érdekes, hogy két hétig, amíg beteg volt, nem volt hiszti, nem volt harapás, nagyobb balhé sem volt a fiúk között. Szerintem nem tolerálja a nagyobb közösséget, ahol sok a gyerek... ez ellen meg ugyan mit is tehetnék.

Ma amúgy a reggeli csetepaténk előtt kolbászos bablevest főztem, amiből vittem a nagyszüleimnek, aztán oviba a fiúkkal, kenyérvásárlás, rohanás haza. Otthon nagy kazal ruha szétválogatása, hogy mit kinek is adok, mert kaptam két db 110 literes kukászsákkal. Ebből 80 liternyit az egyik barátnőm kapott, 50 liternyi a másik barátnőmé, a maradék egy része - kb. 60 liter - az enyém, másik része pedig még két másik helyre megy. Kis boldogság, mert kidobták volna és örülök, hogy tudok adni másnak is belőle. Olyan jó kis darabok voltak benne: nadrágok blúzok, pólók, csizmanadrágok, szoknyák, stb.

Miután a válogatás is megvolt, eltakarítottam a kertből a szemétdombot. 4 lombzsák lett tele, plusz 2 kisebb, amit azért raktam meg, mert veszek még lombzsákot -amúgy is kell még a ház előtti levélkupacnak - és átborítom bele, de addig se ázzon, mert úgyis én cipelem. Nálunk én vagyok a "férfi" a háznál. Mégse vigye már anyu, nagyi, vagy a két csepp... Más meg nincs, aki vihetné. Lehurcoltam továbbá a pincébe egy csomó gallyat, meg futónövény maradványt, néhány tuja- és borókaágat - tisztára úgy néztem ki, mint az amerikai filmekben a hóban karácsonyfát húzó családfő - és egy csomó karót, meg korhadt deszkadarabot. Fát vágtam, begyújtottam, aztán rohanás az oviba a fiúkért, itthon folytattam a fűtést, favágással egybekötve, közben enni adtam a két gyereknek is, valamint kimostam a kisebbiknek az óvodai ágyneműjét, mert bepisilt a szentem... Kiteregettem, és most itt vagyok. Néhány percre elmegyek fűteni...

Végre! Mára befejeztem a fűtést, és a fiúkat is bevittem aludni. Persze még nem alszanak...Hulla vagyok, és a kazán is szembeköpött füsttel...most egy kicsit homályosan látok a magas vérnyomástól, meg az oxigénhiánytól, ráadásul olyan szagom van, huh!, mint egy 3napos bagósnak. Ittam egy csomó vizet, mert állítólag ilyenkor azt kell...

A holnapi napom is jó buli lesz: ovi vásárlás, újabb hulladékzsákolás, vasalás mázsaszám, stb, stb. Ezenkívül tervbe vettem, hogy ruhákat javítgatok. Ó, a csudába! Most jut eszembe, reggel MM-nek jelenése van a pszichológusnál. Plusz egy vicc...

November 21.

Borzasztó, hogy mennyire nincs semmire időm. Ha pedig lenne, akkor meg nem tudok gépközelbe jutni anélkül, hogy kis családom tagjai ne akarnának szintén gépközelbe kerülni...

Amióta munkanélküli - azaz szépen kifejezve álláskereső - vagyok semmire sincs időm. Még talán a gyerekeimre sincs annyi, és ez olyan szörnyű. Azt hinné az ember, hogy egy állástalan személy biztosan ráér - hát én nem. Laza vagyok és átlényegültem háztartási robotba: mosok, főzök, takarítok - ami persze nem újdonság, hisz eddig is csináltam, ha nem is minden nap -, de ehhez csatlakozott a kertész és szántóvető, a kazánfűtő, a kubikos, a gondnok, és szociális munkás. Vegyestüzelésű kazánunk ugyanis inkább szénre lett tervezve, ezért nem olyan sima fával fűteni, egésznapos felügyeletet kíván, különben kihűl a ház - mivel a külső szigetelés még várat magára. Ehhez persze le kell hordani a fát a pincébe - ott a kazán - szépen berakni, aztán később aprítás, és felhasználás. Miután állandóan lépcsőzök "feel-lehehe" (Pompom) előnyöm is származik a dologból, mert a popóm feszesebb, na tehát ha valaki feszes popsira vágyik jöjjön hozzánk falusivelneszre, ami magában foglalja a fahordást, -aprítást, lépcsőzést, mindezeket lekísérjük némi kalóriaszegény kenyér-szalonna-hagyma-paradicsomlé táplálékkal csak úgy "ápdét" módra.

Napi szinten látogatom a nagyszüleimet - útba esik jövet-menet az ovi felé - segítek ezt-azt, de bármennyire is szeretem őket, nem bírnám hivatásszerűen csinálni.

Ja, újabban fodrász is vagyok: nyírom a gyerekek, és a férjem haját, a sajátomat meg festem. Vágatni kb. félévente járok - akkor fiúsan rövidre, így ha nő is még egész pofás, és itt-ott belecsetkelve még kihúzom egy darabig.

Voltam a polgármesteri hivatalban gyermekvédelmi támogatást igényelni - a családi pótlékon kívül ugyanis semmi jövedelmem nincs most már. Ez olyan megalázó, de sajnos szükséges, mivel a gyerekek óvodai díját is már a nagypapám fizeti... Napi szinten keresek állást, küldöm az önéletrajzot, de semmi... Válság van, ez most egy ilyen időszak - mondják az állami szférában. Érdekes dolog, de amióta megkezdtem - nem is tudom pontosan mikor - a "felnőtt életem", azóta akárhányszor megpróbáltam a közigazgatásban elhelyezkedni - szakmába vágó - azóta mindig csak leépítés van. Mégis azt látom, hogy a bürokratikus demokráciánk egyre több közigazgatási hivatalt hoz létre, ahol csak engem építenek le. Miközben nem bírok a szakmámban elhelyezkedni - minden bizonnyal én lehetek a béna! -, a lehetséges helyemen a szakmához nem értő tanárok, tanítók, bölcsészek, stb. ülnek, én meg a szakképzettségemmel kitörölhetem azt a bizonyosat, és max. elmehetek nem szakképzett kereskedelmi munkaerőnek.

Hát nem csodálatos az oktatási rendszerünk?

Tanulj, töltsd az időd itt nálunk, idegeld magad a vizsgákon, mert nincs fényképezős memóriád, és úgyis olyat is kérdezünk tőled, amit mi nem adtunk le, hiszen a felsőoktatás nem arról szól, hogy a tanár oktat, hanem csak lead egy hevenyészett - vagy nem - órai vázlatot, aztán lead hozzá egy 120 darabos , egyenként min. 390 oldalas könyvből álló listát, oszt "tanujj tinó!", majd szigorlaton olyanokat kérdez, ami a leglényegtelenebb könyv legkisebb betűvel írt hozzáfűzése, és mosolyogva megbuktat, mondván "hiszen kiadtam az ajánlott irodalmat..." Ezek után kicsit tovább tart a képzés, de még mindig a reményteli jövő lebeg az ember szeme előtt, aztán végzel, és kiderül, hogy hát már Dunát lehet rekeszteni az ilyen szakképesítésű emberekkel, mert amit te több éven át tanulsz, azt egy 6 hónapos OKJ-s képzésen is meg lehet tanulni, és míg te tanulsz a felsőoktatásban időt, és pénzt nem sajnálva, az OKJ-s tanfolyamon végzett illető meg már gyakorlatot is szerez, így aztán végképp kiesel a pikszisből.

Van egy Zorán dal, ami ezt nekem teljesen tükrözi, a Szép holnap:

http://www.youtube.com/watch?v=JpCfAi0ZSts

Oké, eleget ríttam. Vagy nem? A gyerekeim bekapták a fosós-hányósat. Már egy hete ki-bejárnak belőle. Nem kívánom senkinek: éjszakai ágyneműmosás, és ruhaáztatás, félóránként tartani az edényt, és nézni ahogy a csóró kislurkó szenved. Nappal állandó nadrág és alsócsere - ilyenkor megfordul az ember fejében, hogy nem lenne jobb bepelenkázni?, de hogy nézne ki egy óvodás nagyfiú pelenkában. Ááá, meg amúgy is. A táplálás külön vicc, mert hisz mit adhatsz nekik: pirítós, keksz, főtt krumpli, vagy rizs, tea - és szerencsés esetben étcsoki. Az elején nem kaphatnak daedalont se, csak széntabletta marékszám...

Szóval buli az élet mostanság, és "jó" azt érezni, hogy tehetetlen szerencsétlenség vagyok. Főleg, ha még mondják is - na jó, persze nem ezekkel a szavakkal, de olyan jó gyengéd, földbedöngölősen... Azért se hagyom, hogy kerülgessen a depresszív hangulat. A Csudába is! Egyszer csak elmúlik a köd, és előbújik a Nap! Előbb-utóbb csak rám is rámsüt...

"Szeretném hinni azt, hogy szép holnap vár..."

Október 27.

Megint jó rég nem írtam.

A kacsák, és a csirkék már elhaláloztak, valahol a fagyasztóban buliznak. A fiúkkal mindig történik valami érdekes: még a nyárban jártunk, amikor úgy gondoltam - kis naiv -, hogy rendezek magamnak egy wellness-órácskát a fürdőkádban. Úgyképzeltem, hogy a fürdősós vízben elterülvén olvasgatok kicsit egy habos kapucsínó társaságában. Mindössze 10 kellemes perc után bejöttek a fiúk és célzatosan rámnéztek. Nem vettem a dologról tudomást, erre a kisebbik elkezdett vetkőzni, a nagy meg a következőkkel állt elő:

- Anyaa! Szerinted én piszkos vagyok?

- ?

- Szerinted tele vagyok baktériumokkal?

- ?

- Szerinted a baktériumok ráugrottak a kicsi testemre a pici szőreimre?

... és itt volt, hogy majdnem belefulladtam a kádba a nevetéstől...

- Be szeretnél jönni a kádba?

- Igen.

- Akkor miért nem ezt mondod?

...ennyit az otthoni wellnessről...

 

Július 17.

Június 21-én voltunk a pszichiáternél.

Na az is egy szép nap volt. Úgy kezdődött, hogy a vonat - amit kétszer is feltüntettek pirossal, meg zölddel is 9 óra harmincvalahánykor - na az IC volt. Lehet, hogy korlátolt vagyok, de ha azt írom be a keresőbe az Elvirán, hogy Ebesről Debrecenbe - gyengébbek kedvéért szomszéd település Hajdúszoboszló után - akkor miért írja ki nekem az IC-t, amiről tudvalévő, hogy nem áll meg minden bokorban, CSAK Hajdúszoboszlón ÉS Debrecenben, majd Nyíregyházán maximum. Namármost csökött kis agyam nem fogja fel miért kellene elmennem mondjuk Szoboszlóra, hogy eljuthassak Debrecenbe! EZ CSAK NEKEM NEM VILÁGOS?

Szóval az a vonat, amivel menni akartunk, hogy kényelmesen nyugodtan beérjünk - minő meglepetés! - nem ment...

Legközelebb 10:28-kor, időpontunk 11:00 a Kenézibe. Ráadásul a vonat késett - módosított menetrendhez képest is, tehát lekéstük a létező összes normálisan induló helyi buszt is.

A debreceni helyi közlekedés - szerintem - amúgy is katasztrofális, mert vagy korábban megy el a busz, mint ahogy kiírják, és ezért lekésem hétköznap a hazafelé induló óránkénti egy vonatot, vagy késik a busz, és ezért késem le a hazafelé tartó óránkénti egy vonatot, és várhatok egy röpke órácskát. Mindezt azért, mert gyakori a távolsági buszjárat... AKI EZT KITALÁLTA CÉGES AUTÓVAL KÖZLEKEDIK ÁLLAMI PÉNZEN!!! Mert vonaton nem járt dolgozni az tuti... Ha ugyanis a helyi járattal elmegyek a buszállomásig az cirka 3 perc átérni a másik helyi járati megállóhoz, plusz minimum 5 perc várakozás - mert nyilván akkor ment el az előző -, plusz a 4. megállóig eljutni kb. 8-10 perc. Onnan átslattyogni a buszállomásra, a megfelelő megállóhoz mondjuk 3 perc, a busz általában nem azonnal indul, tehát várakozási idő minimum 6-8 perc, és optimális esetben az út 15-20 perc. Ráadásul ez a kinti megálló, onnan még előbb el kell trappolnom a vonatállomásra a bringámért, mert oda nem gyalogolok 16 percet, hanem inkább 8 percet biciklizek. Ez - ha jól számolok és eltekintek a biciklimtől - plusz minimum 40 perc plusz idő. Ha nem tekintek el a bringámtól, akkor még plusz minimum 20 perc, és akkor ott vagyok, ahol a part szakad, mert remekül összehangolták az okosok.

Vissza az eredeti témához: felszálltunk egy olyan helyi buszra, ami szintén a Kenézihez ment csak előbb az ellenkező irányban keringett húszpercecskét... Én eredetileg úgy terveztem, hogy kényelmesen beérük Debrecenbe, veszek valami inni-ennivalót a kicsifiamnak,- mert akkorra biztos megéhezik, és tényleg! Ehelyett végigrángattam szegényt az állomás előtti buszállomás-labirintuson étlen-szomjan, idegbajosan. (Ember legyen a talpán az a más városból-faluból-országból jött látogató, aki tömegközlekedni akar, mert sehol egy értelmes jelzés, hogy ha kórházt keresel, akkor pl.balra a pirosszínű buszmegállóban a 35,36,953, stb. busz...) Felpattantunk a Kishatár út feliratú buszra, ami előbb az Ótemető utca felé ment - mint már említettem volt az a város ellenkező szeglete -, erre beparáztam, felhívtam a Kenézit. Milyen jól tettem! Felvilágosítottak,hogy a Kenéziben nincs gyermekpszichiátria, az a Nagy OTI, mert már azt is így hívják. Remek! EZT MIÉRT NEM MONDTA SENKI, amikor több, mint egy hónappal ezelőtt napokon keresztül zaklattam őket, hogy adjanak már egy időpontot?! Nem viccelek, két hét alatt három-négy napon keresztül napi szinten kétszer-háromszor telefonáltam, és úgy csikartam ki időpontot, hogy nem teszem le a telefont, és addig csörgetem őket, míg le nem jár a munkaidejük. Mindegy, szerencsére a Fórum - ez a gigaméretű borzadály, amitől még az életkedvem is, nemhogy a vásárlókedvem is elmegy - előtt jártunk, mikor ez kiderült. Következő megálló Péterfia  utca, másnéven Debrecen Plaza - ami szerintem bőven megfelelő méretű egy ilyen helynek itt Keleten. Onnan újabb gyerekröptetés át árkon-bokron-Modemen keresztül, és ím! megérkeztünk a Nagy OTIba! Szinte hallani véltem a hangot, amit a szent és csodás tárgyak felemelésekor hallani a filmekben. Odamentem sugárzó arccal a portához és szinte hallani lehetett a filmszakadás hangját imitáló leálló lemezjátszóhangot, amikor a portás közölte velem, hogy az a másik épületben van. Gondolom ez az állapot látható lehetett rajtam, mert ezek után vigasztalóan nyugodt hangon mondta, hogy de meg lehet közelíteni innen is... s leírta nekem a krétai minótaurusz-labirintus alaprajzát. Újabb röpködés, és három iránymutató ember után - köszönet az egyik betegfelvételi ablaknál lévő türelmes és segítőkész hölgynek, valamint a liftkezelőnek - eljutottam a megfelelő helyre nem gyengén megtépázott idegrendszerrel, és egy éhes, szomjas, fáradt, rossz kedélyállapotú gyerekkel. Ekkorra már 20 perce késtünk. Ezután még adatokat vettek fel, stb,stb...

Aztán bejutottunk. Eddigre gyermekem addig jutott, hogy már semmi és senki nem érdekelte - nyilván nemhogy a nemhozta a legjobb formáját, jóformán semmilyen formát se hozott. Rajzolni nem akart, beszélgetni sem, nem kötötte le semmi. NEM IS ÉRTEM MIÉRT?!

Én is elmondtam a sikersztorinkat, hogy miért is vagyunk ott... Az orvos azt mondta: látja,hogy vannak lehetséges jelek a hiperaktivitásra, de ez ebben a korban természetes, hogy a fiúk kicsit izgágábbak,nem feltétlenül hiperaktív a gyerek, és tekintve, hogy eddigi rövid időn belül mi minden törés történt a gyerek életében - ez nem meglepő viselkedés. Azt javasolta, hogy szeptember 21-én (Boldog szülinapot kicsim!) menjünk vissza, és akkor megnézzük mi változott. Ha szükséges, akkor ír fel egy kis ideig szedendő gyógyszert, amitől minden helyreáll.

Mindenesetre a pszichiáternek is megvolt a véleménye a fiam körül zajlott eseményekről, a toleranciáról, és az egész eljárást, ami a gyerek ellen folyt helytelenítette - legalábbis én ezt vettem ki a szavaiból. Kaptam tőle egy véleményezést azonnal eljövetelkor, ami igazán meglepő volt számomra, mert eddig egy vélmeényt sem kaptam senkitől. Meglepetésem folytatódott, amikor hazaérvén postán érkezett meg a hajdúszoboszlói nevelési tanácsadó véleményezése is. Érdekes volt úgy olvasni, hogy a gyerek még csak egyszer volt ott, - igaz nem rövid ideig,- és abból az időből egyből véleményt alkotott. Volt, amivel egyetértettem, volt, amit nem értettem...Mi az, hogy érzelemvilága szegény? Szerintem nem szegény az érzelemviága, csak meglehetősen egyoldalú az érdeklődése. Ez számomra azt jelenti, hogy ha valami érdekli, akkor csak- é s kizárólag csak az az egy dolog érdekli. Ebben a korban ez előfordul szerintem, de nem mondanám rá, hogy érzelemvilága szegény, inkább azt, hogy a saját kis világában éli ki az érzelmeit. Én már csak tudom...

Ja és én azt mondanám - sikerorientált a gyerek, mi ezen a meglepő? Én is rosszul tolerálom a sikertelenséget, sőt szerintem az apja is, és nagyon-nagyon sok általam ismert ember.

Na erről meg ennyit.

Nekem meg egyik szemem sír, a másik nevet. Ja nem ezt akartam írni: Egyik szemem szebb, mint a másik - avagy ahogy Szerze Petitől hallottam: Szemesnek áll a világ, mert vak tyúk is talál szemet.

Egy szó, mint száz valami fertőző szemgyulladásom van, amitől a szemem reggelre összeragad, viszket, szárazon szúr, és tiszta váladékos, mintha taknyos lenne. Ha ez nem lenne elég még úgy is nézek ki, mint egy veszett panda - a dundira dagadt szemem vérben úszik. Legalább a szám nem habzik...

Szemcsepp, szemkenőcs, meg borogatom...

 Jaaaj, hát nem is meséltem: Van 20, illetve most már csak 18 kacsánk, és 40 csirkénk.

20 kacsa volt, de egyet a többi 1 héten belül agyontaposott az ijedtségtől - már megint a kutya! - egynek pedig suicid hajlama volt: egyszer beakasztotta a lábát a kerítésbe, de észrevettük, ezért legközelebb biztosra ment és a nyakát akasztotta be... A túlélő többi 2-2,5 kilós szépséggé cseperedett, hogy mennyit bírnak zabálni!

Május 18.

A nagyobbik fiamnak barátnője van. Ugyanaz  aki eddig, csak most titok. :)

Kapott már egy csomó rajzocskát tőle - ebből derült ki -, tehát itt az ideje, hogy mi is alkossunk valamit Vivikének. Volt pszichológusnál "Anyamamával", mindenben résztvett, aranyos, közlékeny, és közreműködő volt. Végre valami jó hír az utóbbi idők óta - ugyanis hátbaszúrtak.

Néhány anyuka aláírásokat gyűjtött, és adott Máté ellen - mivel megharapta a gyereküket. Nem próbálták felvenni velem a kapcsolatot, hanem ilyen gusztustalan módon próbálták megoldani ezt a problémát. Mégsem tudok igazán haragudni rájuk, hiszen a saját gyereküket védték - még ha nem is a legmegfelelőbb módszerrel. Persze azt nagyfokú butaságnak tartom, hogy eléjük tartanak egy üres lapot, hogy "írd alá!" és egy ÜRES (!) lapot aláírnak. Senki nem keresett fel valamilyen módon, hogy "Figyelj! Gáz van, nem lesz ez így jó, tegyünk ellene!" Lelkük rajta...

Mindenesetre az nagyon jól esett, hogy volt aki kihúzta magát, amikor megtudta, hogy arra akarják felhasználni az aláírását, hogy áttegyék egy másik csoportba az amúgy is zaklatott lelkivilágú kisfiamat. Kíváncsi lennék, hogy hogyan oldódna így meg a probléma. Az udvaron úgyis találkoznak, ugyanúgy megharaphatja, ha akarja a másik gyereket... vagy talán reménykednek,hogy kisebb az esélye, hogy pont az ő gyereküket harapja meg... ez meg milyen gondolkodás? A más gyerekének mindegy? Nem tudom, de ők nem kérdezik meg a gyereket, hogy miért harapott meg az a másik gyerek? Én mindig megkérdezem az enyémet, hogy hogyan, és miért történt ez az egész, és a gyerek elmondja...

A téma később folyt. köv.

2012. Május 10.

Visszatértem.

Pont, mint a Terminátor, csak én szebb vagyok.

Azóta konkrétan január 30. óta van állásom. Egy bútorlapszabász cégnél vagyok értékesítő. Szeretem a helyet, mert a hangulat jó, a feladatom érdekes, nem kell cipekednem, és sportosabb lettem - ami némi fogyással is együtt járt. A vonatállomásra hol gyalog, hol bringával járok - pillanatnyilag ez időjárásfüggő.

Otthon a kertben és az udvaron én vagyok az úr, azt irtok ki, amit akarok, azt ültetek, amit akarok, oda- és akkor, ahova és amikor akarok. Erről bővebben a kertészkedős részben mesélek. A gyerekek imádnak az udvaron és a kertben lenni. Máté pl. segített az apjának is. Az otthoni közhangulat magasan javuló tendenciát mutat, pedig anyu - szegény - arcüreggyulladással kínlódik. Raktunk rá meggymagpárnát, szedi az antibiotikumot - mert muszály -, meg az algopirint.

Újabb változtatásokon is töröm a fejem, de erről majd máskor.

November 23.

Találtam megoldást, ami pillanatnyilag kihúz a slamasztikából - visszamondom az egyik életbiztosításomat. Nem valami nagy öröm, de abból is 140 ezret kapok, meg amúgy sem látom igazán sok értelmét, hiszen ennél jobb megoldás a START-számla a gyerekeknek. Oda bárki fizethet be, csak a havi minimum meglegyen - ez azt hiszem valami 5000 forint. Persze most ilyesmivel nem érek rá foglalkozni, nincs hozzá kedvem. (Itt most összedörzsölöm a hüvelyk-, a középső-, és a mutatóujjamat...)Szívem szerint visszamondanám a másikat is, de kell, hogy legyen valami gáz esetére.

Jaaaj, végre történt valami olyasmi is, amitől sikerélményem volt.

Közös képviselő vagyok - képletes összegért - a házban, ahol a lakásunk van. Van egy lakás, amelynek felesben az állam a tulajdonosa - így a Vagyonkezelőhöz tartozik. Ráadásul még lakatlan is. Már az előző képviselőnek is volt gondja, mert eleinte a másik félrész tulajdonosa fizette a közös költséget, amit szépen nyugtázgatott is, ám egy napon a hölgy kijelentette, hogy ő tovább nem fizet, mert már rengeteg pénzébe került ez az egész hercehurca a tulajdonjog körül, míg a lakásból meg egy vasat sem kap. Ezt ő úgy értette, hogy nincs kiadva - speciel ez szerintem az ő hibája, hiszen addig rá volt bízva, hogy belátása szerint cselekedjen vele, a lényeg, hogy az állam is kapja meg a részét belőle. Ezt a jogot ő feladta, ezért innentől őt már nem érdekli az egész. Ez volt a dolog egyik fele, ami miatt én léptem is, kb. féléve (vagy több, már magam sem tudom,) küldtem egy levelet a MNV Zrt.-nek, amire úgy válaszoltak, mint a három utcával arrébb lakó vadidegen - sehogy. Konkrétan nem foglalkoztak a dologgal, pedig mibe került volna egy emil. Na most megint rámentem a témára, de most csak elekronikus úton - minek pazaroljam a Ház pénzét, ami amúgy is csekély. Csoda történt! Vagy legalább Irodavezető váltás. A jelenlegi vezető - egy hölgy (empátia,és egyéb nőies tulajdonságok) - két napon belül reagált, és válaszában közölte, hogy 2 héten belül jön a számlára a pénz. Na ugye!

A másik fele a témának még nyáron megoldódott, de leírom. Ki tudja, mi az a sufni? Igen, az egy kis plusz építmény, némi bódéjelleggel, amit főleg tárolásra használnak. Na itt is van pár az udvaron, de nem annyi, hogy mindenkinek elég legyen. Az egyik korábbi lakó eladta a lakását egy párnak, de a sufni ráhagyódott az egyik szomszédunkra. Egy másik szomszéd megkérdezte az új lakókat, hogy "és a sufni?". Ebből elindult egy kis nézeteltérés, aminek az lett a vége, hogy a már említett üres lakás tulajdonosa - mivel a lakás már több, mint 10 éve lakatlan - odaadta a sufniját az új lakónak. Ezután történt, hogy a közös költséget a hölgy nem fizette tovább, és még a lakást is el akarta adni - állami áldással. Jött az, hogy mégis kellene a sufni. Jó buli, mi?

Végül egy közgyűlésen megvitattuk  - többek között - ezt is a lakókkal. A korábbi képviselő elmagyarázta, hogy a sufni, mint olyan a Ház tulajdona, nem pedig a lakástulajdonosé, mert közös területen van, és közös megállapodással használják az egyes lakók. (Megjegyzem a hölgy részben az én hibámból nem volt jelen, de ha ott lett volna sem cselekedtem volna másként.) Én - mint kk.- felvetettem, hogy a hölgy már huzamosabb ideje nem fizet közös költséget, akkor milyen alapon követel magának közös területet? Elmondtam, hogy szerintem az lenne a kézenfekvő, hogy ha a sufnikat az ittLAKÓK használnák, és minden úgy maradna, ahogy jelenleg van, tehát a hölgynek véleményem szerint nem jár sufni. Érdekes módon elcsitultak az indulatok, és mindenki egyetértett ezzel. Ez is megoldva, és így elviszem én a balhét, én leszek a szemét, de - őszintén? - nem érdekel.

Holnap, vagy ma később leírom a múltkor kitörlődött élményeket. Azok vidámabbak, kedvesebbek, mert nagyrészt az anyai élményeimről szólnak, és az óvodáról, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

High blood influence (hypertension)

(Aitaricarlit, 2018.10.12 00:34)

Torsion bras de quelqu'un est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre coeur bat, il pompe le sang a tous egards vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/commande-cialis-20mg/

Depiction of Blood Pressure

(Aitaricarlit, 2018.09.27 15:34)

Compression est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur sentiment pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque age votre manque de sensibilite bat, il pompe le sang par de vos arteres a la vacances de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/commander-tadalafil-100-avis/

 

 



Facebook




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 83412
Hónap: 327
Nap: 9