Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Okosságok

Medencetakarítás (felfújható): Na én ezt úgy oldottam meg, hogy először szárazon sepregettem kicsit, aztán mikor láttam, hogy nem az igazi, akkor kicsit dörzsis szivaccsal is nekiugrottam (szárazon). Ezután kiráztam - segítséggel -, majd kb.10-15 liternyi vízzel belocsoltam, hagytam állni kb. 10 percet. Ezután már csak úgy olvadt le az algás vízkő, ami csaknem kétéve volt rajta. A dörzsis szivacs a világ nyolcadik csodája ilyen szempontból, mert prímán le lehetett szedni vele azt az eldugott részen lévő szutykot is, ami szinte elérhetetlen - konkrétan a felfújható öv rész alatti forrasztott területre gondolok itt. Aztán két segítséggel kiborítottuk és kicsapattuk slaggal. Eztán már a finomabb simításokhoz 10-15 liternyi vízzel még egy kört mentem - nem hiába - újabb öblítés, aztán helyére rakás, eligazgatás, a beleszóródott homokos víz száraz ronggyal való kitörlése, és lehet feltölteni. Ha ennél is makacsabb a szennyeződés, akkor a mosóvizekhez ecetet kell önteni.

Cseresznyemag párna:( Legutóbb a DM-ben láttam.) Roppant praktikus, mikróban melegíthető, fájó testrészekre (fül, pocak, láb) tehető. Nem emlékszem konkrétan mennyi volt, de 600-1500 forint között. Kb. 5-6 kg gyümölcs magja tesz ki egy párnát, ami 15-20 cm nagy. Ha amúgy is szereti az ember a cseresznyét, vagy a meggyet, akkor kukába dobás helyett megmossa, aztán újságpapíron szárítja. Ha pedig még befőttet, lekvárt, szörpöt készít, akkor is magozni kell, s akkor már ott is az alapanyag.

Anyagok beavatása: Ami nem műszálas anyag, azt varrás előtt célszerű legalább 40 fokon kimosni, hogy fix méretekkel dolgozhassunk. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a kész termék összemegy, vagy csavarodik.

Újhagyma zöldje: Kár letépni és kidobni, salátába, levesbe, húsokhoz, sőt még péksütibe is jó belesütni.

Kolbászhámozás: Ha előtte vízzel leöblítema kolbászt, és hagyom állni mondjuk egy percig, akkor könnyebben, és nagyobb darabban - akár egyben is -  jön le a "bőre".

Kéztisztítás:A kéz szagtalanítására, és bizonyos nyomok - pl. újburgonya - eltüntetésére legjobb a citromos ledörzsölés, amire már kifacsart citromot érdemes tartani a hűtőben, mert minek használnál ilyen célra hibátlant? Letisztításra, azaz dörzsire, pedig ugyanez sóval keverve a legjobb.

Alufólia: Ha az alufólia fényes oldalával befelé feded be az ételt, akkor jobban sül és pirul, míg a mattabbik oldalánál inkább párolódik.

Tojásfehérje: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számos kedvenc receptem csak a tojássárgáját használja fel. Olvastam egyszer, hogy egy kedves hölgy egyből gyárt a fehérjékből egy vagon Csodakiflit. Nem tudom mit szokott ő csinálni nap közben, de én személy szerint már annak is örülök, ha egyfélét van időm - és főleg energiám! - sütni. Ilyenkor krémtúrós, vagy joghurtos poharakban 2-2 db fehérjét fagyasztok le. Próbáltam már 4 darabot is, de az nem megfelelő adag, néha még soknak is bizonyul. A fehérjéket kiolvasztás után azonnal fel kell használni. Általában tojáshab, felfújt, kamupiskóta, netalántán a rántottát "bővíthetjük" vele.

Késélezés: Nem tudom ki hogyan élez, v. éleztet, de íme az én trükköm:

Először is  van egy kés, ami alapból éles. Ha nem akarod, hogy rövid idő alatt tönkremenjen az éle, ne áztasd vízben, hanem használat után azonnal mosd el, azon nedvesen vedd elő a legtutibb élezőt a régi öregeknél is jól bevált FENŐ- avagy KASZAKÖvet és ezen élezd. Nekem ez vált be, mert a fenőacél, meg a hasonló nyalánkságok semmire se jók, kivéve talán még az a régimódi késélező, ami anyukámnak van - a Fiskars is gyárt ilyet - , ami egy nyeles, fémkörökből álló szerkentyű. A kés éle két fémkörökből álló "henger" közé esik és ott kell áthúzni, mintha szeletelnél valamit. Na ez a kütyü mai verzióban drága, míg a fenőkövet akár több darabos csomagban is csak párszáz forintért lehet vennia barkácsáruházakban. (Az enyémet a Praktikerből vették nekem a "turkáló-részlegből".)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 



Facebook




Archívum

Naptár
<< Június / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 102273
Hónap: 1498
Nap: 45